Toldozás-foldozás

Nincs olyan, legalább egy tenyérnyi kerttel rendelkező ember, aki ebben a gyönyörű időben ki ne látogatott volna a kertbe, nekem is ide vezetett az első utam, mihelyst megtehettem. Határozott céllal indultam hátra: a telelő zöldségek ágyásában levő kifagyott növényeket szerettem volna újakkal, friss vetéssel pótolni. A kertben igazi tavaszi hangulat: a túlnani második szomszéd éget, azontúliak bömbölve hallgatnak valami reggae-t, odább vakbuzgalommal egy robikapát óhajt berántani a harmadik szomszéd, miközben hangosan szitkozódik, többi családtagja mellette áll, és csípőre tett kézzel bámulja. A szomszéd rottweilere ugyanolyan büdös, mint tavaly, és ugyanolyan szeleburdin egyensúlyoz az ól tetején. Tartós melegedést jósol, hogy Mosonból megint idehallatszik a motorvonatok tülkölése, a föld valami egészen elképesztő illatot áraszt, sanyibogarak pirulnak a kerítés tövén. Minden csupa élet és mozgás. Cipeltem az egyetlen kapát és gereblyét, ami tavaly őszig nem esett le a nyeléről, Nyunyi buzgón kísért, ő is kertészkedni akart. Felszerelkezett: hozott magával egy plüss nyulat, egy kismalacot, egy esernyőt, egy polifoamot, két fej ezüstfehér hagymát, egy üveg csapvizet, egy DM-es szatyorban kis plédet, kiskapát, kisgereblyét és lapátot, illetve üres műanyag edénykéket, meg egy locsolókannában vizet. Mindezt egy kis laftikában húzta maga után.

Az érintett kertrészt alaposan megvizsgálva még elszomorítóbbnak látszik a helyzet: gyakorlatilag alig maradt valami, amit a fagy, a varjak ne tettek volna tönkre. A kárt már múlt héten leírtam, most a helyrehozatal módját részletezem.

A fokhagyma sorában a hiányzó részekre pótgerezdeket duggattam. Nem lesz egyöntetű az ágyás, de inkább legyen kusza, mint üres. A spenótvetés egy része is hiányos. Itt nem a fagy tett károkat, hanem egész egyszerűen ki se kelt a vetés. Nos, itt az űrt madár-és tépősalátával töltöttem ki. A mákot is pótolnom kellett. Az ősszel kikelt mák még messziről se hasonlított a tavalyelőtt áttelelt dús rengeteghez, orromat a földbe verve kellett megvizitálnom, hol vannak a kis növénykék, hol éltek meg olyan sűrűségben, hogy érdemes meghagyni őket, és mi a kifagyás határa. (Biztos is voltam benne, hogy a robit berántani próbáló família félhalkan röhög rajtam, vagy azt gondolják, mohamedán hitre tértem…) Utána gyengéden felkapáltam a földet, s a beáztatott tavaszi mákmaggal kipótoltam a sorokat. Furán fog kinézni, ha majd hajtani és virágozni kezd, de oda se neki!

Az áttelelő káposztafélékből ha tíz tő megmaradt, akkor sokat mondtam. A kidöglötteket szívfájdalom nélkül kikapáltam, és a helyére hagymapürével csávázva retekmagokat vetettem. Lett így egy olyan ágyásom, ami meglehetősen kusza képet mutat, ha hajtani kezd. Sebaj!

Közben Nyunyi mérgesen bőgni kezdett. Faggattam, mi a gond, végül kivallotta: ő azért hozta hátra a két fej fehér hagymát, mert ő azt el akarta ültetni, hiszen azt mondtam, hogy fokhagymát is duggatunk, nem? Elszégyelltem magam: ontom a sok kerti okosságot, a lányom meg azt se tudja, hogy a cseh fehér hagyma nem fokhagyma! És ezzel eszembe juttatta, hogy ebből a cseh hagymafajtából szerettem volna nagy hagymafejeket is ültetni, magneveléshez! Így szegény leánykám anyai oktatásban részesült a fok-és vöröshagyma közti különbségről, aztán nagy szorgalommal elültette a nagy hagymafejeket, és megígérte, hogy gondoskodik majd róluk.

„Nagy” veteményezésbe, tehát borsó, hagyma, zöldség, virág vetésébe még nem fogtunk bele, a kert tárcsázatlan. Kaptam ígéretet még egy darabka felásására, utána fogok belevágni a nagyobb projektekbe. Ettől még izomlázam se lett, igaz, a hantok a téli fagyban teljesen széthullottak.

Előrefelé ballagva bizony levontam a tanulságokat az áttelelő vetésekről.

Idén is szeretnék teret hagyni ezeknek a veteményeknek. Kapható áttelelő vöröshagyma és zöldborsó, fejes káposzta és téli brokkoli, dőreség lenne ezeket kihagyni. Viszont azzal is tisztában kell lenni, hogy az ilyen veteményezés sokkal jobban függ az időjárástól, és az erős hideget a télállónak mondott zöldségek legalább annyira megsínylik, mint a kánikulát. Jobban kell hát védeni őket. Mindenekelőtt erős, fejlett növényeket kell kiültetni, nem ujjnyi palántákat, ehhez már augusztusban el kell kezdenem az előnevelést, a telelő póré magjait pedig már júniusban el lehet ültetni. Az se megoldás azonban, ha egészen nagy növényeket ültetünk ki, mert azoknak a nagy levelei sokkal érzékenyebbek a fagyra.

A talajt mindenféleképpen takarni kell. Ez a hidegtől is véd, megfelelő az avar is, vagy bármilyen nyesedék. Az őszi hagymavetésekre azonban nincs mese, hálót kell tenni. Bizony, a közeli diófán egész varjúcsapat tanyázott, és nemegyszer láttam, buzgón guberálják a kertet. A kis hagymákra vadásztak. Csak a háló segít ilyenkor, jó erősen a földbe rögzített sarkakkal. A legfontosabb: itt lelkiismeretesen kell ezeket a feladatokat elvégezni. Nyáron az ember nemegyszer úgy van: „á, ma nincs kedvem öntözni” vagy „majd lemulcsozom,ha olyan hangulatom lesz…” A melegben még ez elmegy, a növény eléldegél azért mindennapi víz nélkül, pláne ha esik is közben, mulcs nélkül is megvan. Télen nem lehet ennyit gatyázni, a növények élete múlik a lustaságunkon. Részben én is magamnak köszönhetem a tavalyelőtti vetések szép fejlődéséhez képest vett balsikert: kicsi növények kiültetése és nem tökéletes takarás után jött a hatalmas fagy. A tanulságok ismételt levonása után ősszel más taktikát próbálok majd bevetni a hajtatáshoz. Bízom benne, hogy most már minden sokkal jobban fog menni!