2011. december 31., szombat

Boldog újévet!

Jó évet zártunk itt a blogon: bár kevesebbet írtunk, sok új olvasónk lett, és rengeteg kiváló tanáccsal segítettétek a kerti munkánkat. Köszönjük minden olvasónknak a részvételt, a lelkes hozzászólásokat, tippeket, tanácsot és biztatást, mindenkit szeretettel várunk 2012-ben is! Boldog, eredményes, minden szépben-jóban gazdag új évet kívánunk mindnyájatoknak!

Idei bénázásaim-2. fejezet: Okra

Második fejezet következik az elbaltázott vetemények házikerti történeteiből. Okrát, avagy bámiát kíséreltem meg termelni a kertben, sovánka eredménnyel, inkább masszív balszerencsével.
Már két éve kísérleteztem ennek a növénynek a meghonosításával a kertben, hiszen számtalan helyen lehet olvasni, hogy ez az eredetileg trópusrajongó növény vígan eléldegél a mérsékelt égöv melegebb nyarain, így kis hazánkban is, bár fagyérzékeny.
A tavalyi évben próbáltam meg először meghonosítani. Mindenekelőtt gyűjtöttem a tudnivalókat, hogyan neveljem. Valahol azt olvastam, hogy igen rossz kelő, lassan csírázik, és mindenféleképpen palántát kell nevelni, hogy normális növény legyen a magból. A magokat pedig fényre csírázónak írta. A beszerzett szegfűbors-szerű magvakat ezért tejfölösibrikbe vetettem el, mindenfajta takarás nélkül. 
A kelés igen jó arányú volt, és meglepően gyors, de a csírák nem fejlődtek tovább, és végül az összes növény elpusztult. 
Nem a palántadőlés végzett velük, hanem egyszerűen a sziklevelekből előbújó kis hajtás gyatrán nevelt zöld leveleket, sárgásfehér maradt, majd kornyadozni kezdett és kimúlt. Gondoltam fényhiányra is, de mellette a másik ládában robusztusra fejlődtek a paprikapalánták. Nem jöttem rá a hiba okára.
Így másik lehetőségként csak a szabadföldi nevelés maradt. A magokat májusban, a fagyosszentek után vetettem el. Igen ám, de hamarosan jött az az időszak, amikor egy héten át mindennap zuhogott az eső, a kert földje agyagtömbökké alakult, és a hatást egy laza jégeső is kiegészítette. Az egész nyár ilyen hűvös és esős volt, ti is tudjátok. Szeptemberre az okráim fele ki se kelt, a másik fele olyan tíz centi magasságot ért el. Aztán jött a fagy, és mindennek vége volt.
Idén már ennél tovább tudtam lépni. Volt még magom a tavalyi évről, amiről azonban megfeledkeztem. Június elején – tehát kicsit későn -  valami apróságot kerestem a kazánházi remájzliban, amikor a kezembe akadt a kis tasak. Hamar-hamar elvetettem, de nem takarás nélkül, hiába fényre csírázó: olyan egy centi mélyen került a föld színe alá. Esőt is kapott, meleg is volt: a kis növények gyorsan fejlődtek. 
Eleinte babszerűek voltak sima levelekkel, azon pedig sárgás foltokkal (amire azonnal azt hittem, hogy betegség), aztán felvette a várt cakkoslevelű mályvafazont. Nagyon megörültem neki, hogy hamar karcsú bokorrá fejlődtek. Közben szépen begazosodott a sora, és Laci ezt is gaznak nézve, ugyanúgy, mint a lóbabnál, megkaszálta az ágyást. Itt azonban a kimenetel nem lett olyan katasztrofális, mert a nyolcból négy tő megmaradt, ezeket pátyolgatva neveltem tovább. És rá kellett jönnöm, hogy egy tisztára rossz helyet találtam ki neki. Azok a növények ugyanis, amelyek a fojtogatóan tűző napra kerültek, vígan megéltek, amelyikre azonban – és ez a többség – a kukoricatábla árnyéka vetült, nem mentek semmire. Azért nem kellett elkeserednem, mert a tűzőnapos okratársaság bimbókat hozott, és csodás virágokat nyitott, amit naponta háromszor néztem meg. J
Nagyon vártam, hogy termés is kifejlődjön a virágokból. Bár kíváncsi voltam az ízére, a megszülető zöld kúpokat nem akartam megenni: ehhez egypár termés édeskevés. Inkább azt akartam megtudni, hogy beérleli-e magvait a növény, jövő évi vetőmagnak. A termés kúpja már megbarnult, benne kitapogathatóak lettek a kemény magkezdemények, de ekkor megérkeztek a korai, októberi fagyok, és vége lett az idei okratermesztési kísérletemnek.
Azért ez is igen sok tapasztalatot adott. Megtanultam, hogy nem érdemes palántával veszkődni, a korai vetést, a hidegebb napokat sokkal rosszabbul tűri, mint a szomszéd ágyásban levő, és szintén idén először próbált földicseresznye (ez a kisebb tavaszi és őszi fagyokat is átvészelte, gyümölcséből még most is van egy kisvödörrel, kifogástalan minőségben!). Nem kell külön elbánás neki sem, csak özönlő napfény. A virágja csodálatos. Csak az ízét nem volt alkalmam megismerni. Így végül is mindent tudok róla, csak a lényeget nem: milyen a kajában…
Remélem, jövőre azt is megtudom, mert ha már ennyi tapasztalatom összegyűlt, olyan nincs, hogy ne próbáljam meg még egyszer! Addigis nagyon örülnék, ha megosztanátok velem a ti tapasztalataitokat!

2011. december 25., vasárnap

Verőfényes karácsonyi séta

Bár csütörtökön már megjárattuk a szánkót és csendben reménykedtünk a fehér karácsonyban, az ünnep délelőttjén ragyogó napfény és hét-nyolcfokos langy idő fogadott minket, ami sétára hívogatott: megnéztük a jó öreg Mosoni-Dunát. Egyéves gyerekkel a Duna közelében kihagyhatatlan lehetőség a kacsa- és szárcsaetetés a megmaradt száraz kenyérdarabok hasznosítására.

 A vízszint a száraz ősz után nem meglepő, hogy nagyon-nagyon alacsony. Nedvesebb időszakokban a zöld gyep széléig vagy még magasabbra is kicsapnak a folyó hullámai.
 A szomorúfüzek és nyárak sora szépen bekeretezi a két partoldalt
 Penge, penge
 Talán kacsacsapda?
 A parton sok az uszadék, kupacokat rak a folyó, amiket újra meg újra megtetéz kisebb-nagyobb ágdarabokkal, gallyakkal.
 
 Ezeken a gallyakon aztán az enyhe időben duzzadozni kezdenek a rügyek, hiába is hiányoznak a gyökerek.

 A szemközti parton pedig egész kidőlt fatörzsek pihennek félig az iszapba fúródva.
Ez ad búvóhelye a sok szárcsának, kacsának, akik az ember láttán azonnal izzítják az evezőcsülköt vagy a szárnyat és jönnek kunyerálni. Mire hozzánk értek, sajnos az akkum pont lemerült :-(

Boldog Karácsonyt!

Békés, boldog karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak!


Üdvözlő képünkön egy védett helyen szokatlanul korán szirmot bontó téliviolát láthatunk, teljesen stílusos, karácsonyi színekben. Ma délelőtt fényképeztem.

2011. december 18., vasárnap

Idei bénázásaim - 1. fejezet: A lóbab

Sok elmaradásom van itt a blogon, rajtam kívül álló okok miatt már régen nem írtam, pedig bővelkedek ötletekben… Régóta ki akartam vesézni idei balfékségeimet, amik – a sok kísérletezgetés miatt – jócskán akadtak. Érdemes ezeken is rágódni egy kicsit, hiszen minden ilyen rosszul elsült termelési próbálkozásnak van tanulsága, nemcsak nekem, hanem másnak is. S szívem mélyén mindig remélem, hogy a soraimat elolvassa olyan gyakorlott személy, aki aztán kommentel is ráadásul, és hasznos tanácsokat kaphatok tőle a helyes nevelésre vonatkozóan.
Az idei szezon elsőként elfuserált növénye a lóbab volt. A magját „fitnesz bab” néven vásároltam. A cifra név valami egészen újszerű kerti veteményre utalt, nem egy évezredek óta termelt kultúrnövényre, aminek a nevelésére vonatkozó 1908-as cikket már közzétettem hajdanán a blogon. (Tiszta vicc, nem?) Nos, a kis fitneszbabjaimat a kapott leírás szerint elvetettem márciusban. A magok laposak, világosbarnák voltak, semmihez se hasonlíthatók. Kicsit féltem a korai vetéstől, mert márciusban minden jótét babmag még csak álmodik a talajról, a vetésre még egy hónapot várhat. Azért elvetettem egy kis zugba, ahol jónak tűnt a föld, és vártam a csírázást. Az bizony elhúzódott a „hagyományos” babokhoz képest. Már éppen le akartam tarolni a helyszínt, hogy mást vessek oda, de akkor megláttam a talaj tetején a kis púpocskákat, amiket a feltörő csírák törtek fel. Hamarosan megjelentek a levelek is, de a „fitneszbab” mivolt egyre gyanúsabb lett, mivel semmi bab formájuk nem volt a kelő növényeknek, inkább valami fura, óriási borsóhoz kezdtek hasonlítani. 
 A hideg és a földicserkókat megcsipkedő fagy nem ártott a húsos leveleknek. A bab tehát azért lett „fitnesz”, mert hősiesen állta a hideget is… J Nem igényeltek semmi extra gondozást egyébként, buzgón fejlődtek a kis növények egészen térdmagasságig minden különösebb „abriktolás” nélkül is.
Aztán május derekától bimbók jelentek meg a nagy, zöld levelek alatt. Itt a veteménybab-mivolt teljesen összeomlott, mert ezek a virágok nemigen hasonlítottak semmilyen más babféle virágaihoz, a pillangós szerkezetet kivéve. Nagy, fekete-fehér, látványos vitorlácskák nyíltak ki, sűrű, mézes illatuk csalta a méheket, amik úgy zsongtak a kis ültetvényben, mint egy virágzó meggyfán. 
Hamarosan megjelentek az első termések is, de a virágoknak csak kis részéből lett babhüvely.
Ezek aztán nagy növekedésnek indultak, kis idővel később már nagyobbak voltak a török bab széles, zöld hüvelyeinél is, és még egyre csak nőttek, nőttek. Maguk a növények is átalakultak, sötétebb lett a száruk. De nem valami botanikai csodától, hanem a fekete levéltetvektől. Ezek vastag rétegben vonták be az elfásodó szárakat. A sorok ezidőtájt már eléggé begazosodtak. Laci pedig egy szomorú napon gyomtengernek gondolva a területet, rajta próbálta ki az új motoros kaszát, utána pedig eldicsekedett, milyen f@sza az új kasza…
A történet azonban itt nem ért véget.
A nagy, zsenge szemekkel teli hüvelyek megvoltak épen, csak a töveket metszette el a damil. Hamar kifejtettem, és zöldséggel egy jó kis babcsipedővé dolgoztam át a végromlásból a szerény termést. Így legalább megkóstolhattuk! A félig érett szemek íze valahol a borsó és a fejtőbab közt van félúton. Fontos azonban, hogy a héja keményebb, így sokkal tovább kellett főzni, mint egy hasonló zsengeségű zöldborsót.
Száraz, vetni való magot így nyilván nem sikerült gyűjtenem.
Ennyi volt nálunk a lóbab féldicstelen története. Tanulságok is vannak:
1. a kísérleti növények nevelésére használt kiságyásokat jobban meg kell jelölnöm, nehogy mgint gaztengernek tűnjön,
2. Egy jó veteménnyel gazdagodhat ezáltal a kert. A növény tenyészideje a zsenge érésig mindösszesen 10 hét, korai vetéssel. Amikor a rendes veteménybab még kisdedkorú, a lóbabról már rendes termés szedhető, jóval a szezon előtt. Másodveteménynek se lehet kutya, mert elég hamar beérik, de a hideg se gond neki. Prímán passzol tehát a fajtasorba.
Ennek fényében a jövő évi terveim a következőek vele:
A jövő évi magvakat már megszereztem. Márciusban, a borsóval egy időben fogom elvetni. Ha megtetvesedik, ellenlépéseket foganatosítok. Ebből a tavaszi vetésből szedek majd vetni való magot is, aztán jöhet egy másodvetési kör valamelyik megürült területen. Ez már igazán egyszerűnek tűnik az idei év dupla vagy semmi-jellegű zöldségültetgetéseihez képest.  Csak sikerüljön is!