2010. május 30., vasárnap

Tavaszutó

Május utolsó hete bőségesen hozott esőt, ennek okán nemigen remekeltem a kertben. A hét első napjaiban csak az „aranyat érő” májusi eső okozta károkat vizsgálgattam, illetve a kipusztult növények pótlására a vetőmagboltba látogattam el.
Az uborkát egy az egyben újra kell a jövő héten vetnünk, de a helyén vízzel-sárral elegyes gazrengeteg van, még nem tudtam előkészíteni a földet az újbóli vetésre. Az okrát és a dinnyeféléket azonban már elvetettem. Az egyik rosszul kikelt zöldborsótábla hézagaiba, szép sorba rendezve vetettem el a magokat, a borsónövényeket benne hagyva. Mire a dinnye összekapja magát, addigra pont leterem a borsó - már ami azokon a gyenge kis bokrokon lesz. (Azért föltépni sajnálnám, mert gyenge, teremjen, amennyit bír, inkább már előre próbálom a majdani helyét hasznosítani. )
A jó kelésű Kelvedon csodája azonban tetszetősen virágzik, édes, bő termést ígérve.
Az eprek is érnek, minden este „epervadászatot” tartunk Nyunyival. Kár, hogy a víz egészen kimosta alóluk a mulcsot.A málna is kivirágzott. Szüreteltük még a hagymát, retket, salátát, illetve most szedtünk le egy csomó zsenge fűszernövényt (kaprot, tárkonyt, lestyánt) a mélyhűtéshez, illetve szárításhoz.
A nyirkosság azonban egy kerti munkának igen-igen kedvezett: ez a palántázás. Tesóm elhalmozott káposztafélék (brokkoli, bimbóskel, fehér és kék karalábé) palántáival, ezeket buzgón beültettem a korábbi káposztaféle - palántaágyba, ahol már eredendően nem kelt ki semmi. A hűvös – nedves éjszakákon hamar összeszedték magukat a kis növények. Néhány újabb, robusztusabb paprikapalántát is kiültettem.
A gyom özönként nő, de sajnos kapával nem tudtunk nekiesni. Ezért gyomláltam, de ezt is feladtam: az ázott föld a lépteim alatt úgy megtömörödött, hogy attól tartottam, később kapálhatatlan lesz. Na meg a fölpuhult agyag úgy csúszott – már bocsánat – mint a t@kony. Várni kell, amíg szárad.
A kert helyett a fejben dolgoztunk: a későbbi vetéseket tervezgettük anyucival, mivelhogy már most ritkulnak az egyes ágyásokban a növények, a retek, a hagyma, a korai saláta. Idén jobban ki akarjuk használni a rendelkezésre álló helyet a minél több friss őszi zöldség reményében. Ennek okán már most elkezdtünk magokat venni a nyári-őszi vetésekhez – most aránylag még nagyobb a választék, mint ősszel. Van nyárra palántáznivaló késői káposztafélék és elvetendő fodros kel. Nyári vetésű csemegekukorica, uborka, retek, dughagyma, saláta, cékla , spenót. Ezekből még lesz egy újabb vetési ciklus júniustól a nyár folyamán. Így valamennyi friss zöldféle terem egészen decemberig, illetve átteleltetve talán korán tavasszal. És az őszön bizony megfinanszírozunk a szántás előtt egy masszív szervestrágyázást is, ami az egész kertre ki fog terjedni. Ezeket már most célszerű átgondolni.
A héten esedékes lesz a fűnyírás, bár érdekes lesz kivitelezni, mert az átdőlt szomszéd melléképület még fel van állványozva, de nem javítja senki. Bizonyára telekenik a javításkor a jómunkásemberek malterral a virágágyást… Hátul meg patent a kertkapuba zúdították le pénteken a télire meghozatott tűzifa egyik részét, így egy harminc centis ösvényen lehet hátraevickélni. Tehát először tiszta terepet kell csinálni a munkához. Mihelyst megszikkad a föld, neki kell esni a gyomtalanításnak, a kapálásnak a kert elejétől a végéig. Szükséges lesz mulcsozni, és palántáznivalóm is van bőven. Ha most nem sikerül leállítani a gyomok vad burjánzását, akkor egész szeptemberig csak gyomlálással kínlódhatunk. Azért szerencsére még a tűrhetőség határain belül mozog a dolog, de most kell nekiállni, hogy szép legyen az eredmény.
Végül szeretettel üdvözöljük ezen a héten hozzánk csatlakozott újolvasónkat, Syp-et ezzel a nyíló pünkösdi rózsával!

4 megjegyzés:

  1. Nekem kikelt az ubi, amit vetettünk, meg a kukorica-bab páros. Vettem zöld hüvelyű bokorbabot másodveteménynek. El ne felejtsünk őszire spenótot vetni, az lesz a legkorábbi tavaszi csemege.

    Az "eltűnt" cukkinik, patisszonok végül megkerültek, minden fészekben kikelt legalább egy kis növény.

    VálaszTörlés
  2. Remélem, nekem is előbújik az olajtök, és sikerül az uborka újra. Vettem már spenótot, Matadort. Meg még sorban beugrik, mit akarok őszre vetni.

    VálaszTörlés
  3. Leveles kelt mindenképp, meg valami speckó salátát, tél alá petrezselymet, akár csak zöldjének.

    VálaszTörlés
  4. A borsót elvileg mikor kell leszedni? Már elég sok hüvely van, de elég laposak. :( Később meghíznak vajon, vagy ez már így marad?

    VálaszTörlés