2010. május 9., vasárnap

Medvehagymavirágzás után

Az elmúlt két hétben megint új arcát mutatja az erdőnk, a nagy meleggel a fehér pompa (medvehagymák, gyöngyvirágok) már eltűnt. Az erdő alját lassan elfoglalják a kilombosodott cserjék,  kúszónövények, magas kórók. Van azért néhány aprócska virág, és egy eldugott nyirkos-párás részen azért találtunk még szép medehagymákat is. Sok volt az eső az utóbbi időben, rengeteg a szúnyog és a csiga. Íme, egy műalkotás utóbbiaktól, lapulevélből, rágás-reszelés technikával. Milyen díjat érdemelnek?
A rózsafélék családjába tartozik az erdei utak szélén sokhelyütt gyakori erdei gyömbérgyökér. Karcsú termetű, kecses növény, centiméternél kisebb virágokkal.
Pompás látványt nyújt ilyenkor a gyógynövényként és biokerti védőnövényként is használható, virágzása kezdetén álló fekete nadálytő. Magérlelését alig várom, szaporítani szeretnék belőle.
A nehézszagú gólyaorr az utat kíséri, kecses, csinos, alacsony növényke.
Ez a bolondos manósapka a mérges foltos kontyvirág hervadóban lévő virágzatát burkolja.
Elsősorban réti növényként gondoltam eddig a madártejre, de az erdei tisztásokon is megtalálható. Édeskés, tömény mézillatával nagy sokaságban  vonzza a rovarokat.
A medvehagymák, gyöngyvirágok fotózása lett volna az utunk fő célja, de ők már a magnevelésnél, sőt helyenként a behúzódásnál tartanak. Egy nyirkos-árnyékos, eldugott zugban találtunk még egy teljes virágzásban álló foltocskát. Egy kis sétányival odébb pedig letarolt, összetaposott 200m2-es részt, a letépdesett szárak maradványaival. Ennyit azokról, akik tájvédelmi körzetben gyűjtik az eladnivalót  :(.

Jellegzetes májusban virágozni kezdő növények a galajok. Szintén sok helyen gyakori a szagos müge, amely sebgyógyító, idegeket nyugtató gyógynövény, és nem semmi a gasztronómiai felhasználása likőrökben, édességekben. (Ha lelegelték az összes medvehagymát, ő lesz a következő tutinyerő?)

Ha ilyenkor valaki "virágos szemmel" les ki útközben a kocsi ablakán, az útszéleken, árokpartokon gyakran látni vidám, sárgászöld foltokat, amelyekhez valóban virág tartozik, a tejoltó galaj. Vesebajokat gyógyító, vízhajó gyógynövény, és -nem próbáltam - sajtkészítéshez is használják, mint ártalmatlan ételfestéket. Apró, sárgászöld virágai közel hajolva egészen mutatósak.
Törékeny kis kék színfoltot ad az ösztörűs veronika, amely inkább mérgező, mint gyógynövény. Érdekes babona kapcsolódik hozzá, viharvirágnak gondolták régen, amelyik esztendőben elszaporodott, arra az évre sok vihart jósoltak, illetve a leszedését is vihart okozónak gondolták. Meglátjuk, igaz-e ez a babona.

A cserjék közül virágzása végén jár a kedvenc sóskaborbolyám, a sárga, kerek, boglárkára vagy vízitökre hasonlító virágokról csak béna fotókat bírtam csinálni, nagy bánatomra. Kárpótolta a csalódást a galagonyavirágzás. 
Végül a gombásemberek segítségét kérem. Az erdőben a bomló, korhadt tuskókon ilyen gombákat láttunk:
Szívesen fogadnám a segítséget, hogy megtudjam, melyik mi lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése