2010. február 7., vasárnap

Feketerigó

A változatosság kedvéért most először Frieder Sauer: Szárazföldi madarak című kötete mesél a feketerigóról, utána én.
„Jegyei: a hím koromfekete, a csőre narancssárga, a tojó felül sötétbarna, alul világosabb. Ilyenek az őszi vedlésig a fiatalok is, de gyengén pettyezettek.
Élőhelye: nyirkosabb lombos és tűlevelű erdők, parkok, városok, kertek. Az erdei feketerigó félénk, már messziről felriad, a városban élők, bár minden újszerű dologgal szemben óvatosak és gyanakvóak, az emberek és a járművek közvetlen közelében is mozognak. A talajon többnyire ugrálnak, időnként meg-megállva futnak is. Ha izgatottak, hosszú farkukat felmeresztik, míg a gyepen velük keresgélő seregélyek szinte megállás nélkül, egyenes tartással szaladgálnak. A városi fekete rigók közt gyakori a részleges albínó, több-kevesebb fehér tollal, de ritkán teljesen fehér, piros szemű (albínó) példányok is előfordulnak.
Szaporodása: a hímek az enyhébb napokon már a tél második felében énekelnek. Eleinte csak halkan, szinte önmaguknak dúdolgatnak, márciustól azonban már hangosan flótázó énekükben gyönyörködhetünk. Ha a feketerigó nem lenne olyan gyakori madár, biztosan sokkal nagyobb gyönyörűséggel hallgatnánk, és talán akadnának olyanok is, akik az európai énekesek sorában a fülemüle elé helyeznék. A feketerigó éneke igazán szép, dallamos, harmonikus, sok fuvolahanggal. A madarak ivarmirigyeinek működését a hosszabbodó nappalok befolyásolják. Így történhet, hogy az örökké világos nagyvárosokban, az általában természetellenes emberi tevékenység furcsa következményeként, néha a téli éjszakákon is hangosan éneklő fekete rigókat hallhatunk. A hímek egyébként legszorgalmasabban a csendes esőben, valamint a hajnali és alkonyati órákban énekelnek.
A költési időben a pár nem tűri meg revírjében a szomszédokat. Ha valamelyik mégis áttéved a határon, csőrrel és karmokkal esnek neki. A verekedő hímek néha annyira megfeledkeznek mindenről, hogy akár kézzel meg lehet fogni őket. Előfordult már, hogy egy váratlanul felbukkant héja mindkettőt magával vitte. A feketerigó a téli etetőn is harcias madár, igyekszik uralkodni a többieken. Néha a végkimerülésig verekszik saját tükörképével egy autóablaknál vagy a kerék fényes dísztárcsája előtt.
Mély fészkét a tojó először sárral béleli, erre gyökereket és növényi szárakat hord. Előfordult már, hogy a naponta öntözött cserépből hordta a nedves földet, a tulajdonos nem kis meglepetésére. A fészek többnyire alacsonyan és gyakran tejesen nyíltan épül fiatal fenyő ágai közt, erkélyen, virágláda mellett, kerti házak teteje alatt vagy az eresz szögletében. Többnyire csak a tojó kotlik, a hím ritkán váltja. A fiókák 12-14 nap alatt kelnek ki, és ugyanennyi idő alatt el is hagyják a fészket. Ekkor még alig tudnak repülni, a bokrok alatt bujkálnak, szüleik még körülbelül két hétig etetik őket.
Tápláléka: más rigófajokhoz hasonlóan főképpen földigilisztákat fogyaszt. A gyepen vagy az avarban keresgélve olyan ügyesen húzza ki őket a földből, hogy nem szakadnak ketté. Gyümölcsérés idején cseresznyét, szőlőt is eszik, amivel gyakran magára haragítja a kerttulajdonosokat. A feketerigó hazánkban védett, tehát ilyen esetekben is csak riasztani szabad, elpusztítani tilos! A földi epret vagy a szőlőtőkéket hálóval lehet letakarni.
A városi fekete rigók viselkedése alaposan megváltozott. Vannak hímek, amelyek soha nem énekelnek, mások nem vesznek részt a fiókák etetésében, akadnak párok, amelyek már télen költeni kezdenek.
Akinek fekete rigó fészkel a kertjében, türelemmel és földigilisztákkal odáig viheti, hogy a madár hívásra megjelenik, és kézből veszi el a csemegét.
A közép-európai fekete rigók régebben mindig elvonultak, de amikor a városokba költöztek, mind többen állandó madarakká váltak. Az erdei és városi állományok viselkedésbeli és egyéb különbségeit azóta is sokan vizsgálják. ”

A rigóknak eleinte nagyon örültem. Boldogult egyetemistakoromban ugyanis „saját rigóm” volt, egy nagyon édes kismadár. Egy félig-meddig zöldövezetben levő lakásban voltunk albérletben, ahol nagy erkélye volt az egyik szobának. Enyhe tél lévén, spejz híján ott tartottuk a krumplit, almát. Egy téli napon éppen a padlószőnyegen ücsörögve magoltam egy vizsgára amikor furcsa zajra lettem figyelmes az erkély irányából. Kicsit meg is ijedtem, mert pár héttel azelőtt a Győr, Kossuth utcai ifjúság oszlopos tagjai felmásztak az első emeleti erkélyre, és vitték a kitett edzőcipőt, kiteregetett tangabugyit és egyebeket. (A krumplit nem.) Szóval, hallottam a motoszkálás-szerű zajt, ami ha mozdultam, abbamaradt, később újrakezdődött. Végül a függöny hézagán megláttam a zajforrást: egy feketerigó-lányt, aki az almát ette. Nagyon megörültünk a kismadárnak, és ezután rendszeresen etetni kezdtük a kis Julit. (Ez lett a neve. ) Közben eltelt egypár hét, és Juli nyomtalanul eltűnt. Igen szomorúak voltunk, de Juli egyszer csak újra megjelent. Mellette féltékeny pasija. Mint kiderült, a ház előtti óriási sombokorban tanyáztak, sőt fészket is raktak! Juli családanya lett, szorgosan szedte a kicsiknek a gilisztákat, de az almát is jó néven vette. Így ment ez a nyári szemeszter végéig, utána szétváltak útjaink, és a következő télen Juli már nem jelentkezett. Biztos máshol vert tanyát. Szóval nekem a feketerigóról az édes kismadár, a csodás dal és a tátogó fiókák jutottak eszembe, és boldogság töltött el a láttukra. Aztán csúnyán csalódnom kellett, mert az eddig öt madárral az etető rémei érkeztek meg.
Eleinte csak egy szaladgált az etetők alatt, majd hárman lettek- két hím és egy nőstény - de aztán megjött a „macsó csávó”, egy, a többinél nagyobb feketerigó. Itt véget ért a békesség. A rigók bevették magukat a tyúkólba (!), ott a tyúkok moslékjából is csipednek, és utána a többi madárhoz képest jóllakva mennek az etetőre. Pontosabban az etető alá, ott keresgélnek.

Általában ők jönnek elő elsőként, utánuk merészkedik a többi madár. Az etető alatt mindig csak egyetlen rigó fér el, a menő gyerek – ha a többi rigó odamerészkedik, menthetetlenül megvagdalja őket a csőrével. Pedig van a földön búza, napraforgó, diódarabok, és a tyúkudarban bőven étel-és zöldségmaradék.Ez éppen egy ritka pillanat: a jobb oldali a vérmes, a bal pedig a félős. Fél perccel később már verekedtek.Más madarakat is kegyetlenül félrehajt. Az egyetlen rigólánnyal más a helyzet: őt eltűri, de valószínűleg tobzódó gerjedelmeket kelt benne, mert szegény kis barna madár nem győz menekülni előle. Úgy veszem észre, nem vevő a buzgó udvarlásra. Pedig ez a menőző vigéc mindennel bepróbálkozik, hogy a nőci engedjen neki.
Az állandó marakodásnak az lett a vége, hogy az almák a cseresznyefa ágaira vannak felszúrva (ez a kedvencük), a cinkegolyók és a nagyetető változatlanul a körtefán, az etetős palack meg az almafán lóg. Elkülönítettem a madarakat, hogy mindenki nyugodtan falatozhasson és ihasson. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ezek a fekete apróságok ilyen harciasak.
Egyvalamiért azonban mindezen bűnük meg van bocsátva: ez a daluk. Ilyenkor már kiülnek a fűzfa tetejére, s egy-egy strófa elhangzik, különösen ha kicsit melegebben süt a nap (vagyis hát olyan 0 fok körül van a hőmérséklet). Remélem, megfészkelnek majd valahol a környéken, s a késő tavaszi estéken gyönyörködhetünk a szép dalban, ami majd a nyíló orgonák, jezsámen és labdarózsa közül fog felhangzani!

8 megjegyzés:

  1. Micsoda harcias népség!
    Amikor hajnali ötkor kell kelnem és menni valahová, a zombiállapotból a rigók dala képes kibillenteni. Komolyan, hatásosabb, mint a kávé.

    VálaszTörlés
  2. Biztos is. De ez a verekdés akkor is meghökkentett. Hihetetlenül nem fél ez a macsó, reggel éppen csak nem a csizmám orrára ült, úgy kapott a kaja után, amikor az etetőt töltöttem.

    VálaszTörlés
  3. egyenes labirintus2010. márc. 23. 13:19:00

    Véletlenül akadtam a blogra, -a gugli dobta ki a fehér feketerigóra- csak gratulálni akartam, szórakoztató, kedves írás. Nekünk is van rigópárunk a kertben, Csámpás és a Csámpásnője névre hallgatnak, de nem messze van egy fehér feketerigó, valószínűleg tojó, ezzel kapcsolatosan keresek infót. Szóval gratu és csak így tovább! üdv: egyenes labirintus

    VálaszTörlés
  4. Kedves egyenes labirintus, tök jó a nickneved. Akkor egy igazi különlegességet láttál, amit mi még sosem. Üdvözlettel: Hédi

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Ági!

    Az írásod élvezetes és csodaszép!

    A madarak téli etetése után kutattam az interneten. Pontosabban a Feketerigó téli etetése érdekelt! A kertünk többi kismadara jól van tartva mindenféle magokkal...és nem éheznek. Remélem ők is így gondolják!
    A Feketerigó azonban a kerítésként funkcionáló sövénybokorban és a tuja alatt keresgél és most láttam, hogy az ősszel összerakott komposzt alsó részét kezdte ki. Oda raktam ugyanis az almafáról lehullott evésre nem alkalmas gyümölcsöt, a kerti apró zöldséget...Arra voltam kíváncsi, hogy hova és milyen magasan lehet gyümölcsöket rakni, hogy a macska ne tudjon hozzáférni ezekhez a helyekhez.
    Így találtam rá a Te nagyszerű írásodra amit élvezettel olvastam, az elejétől a végéig!
    Az írásod óta eltelt jó pár év!
    Kíváncsi lennék Rád, mennyit változtál.
    Azonban, akinek ilyen szép lelke van, azt az élet nem tudja megváltoztatni!
    Megmarad mindig széplelkűnek!
    Szeretettel üdvözöllek!

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm a kedves szavakat!Bár már nem ott lakunk, ahol ez a vérmes rigó volt, itt is etetem a madarakat. Nekem is a komposzt tetejére dobált fonnyadt almára, gyümölcshéjra kaptak rá a rigók. Sajnos itt kevesebb a madár, nagyobb az autóforgalom, a fák, ahol tanyázhatnának, még kicsik.
    Az almát mindig a fagyalbokor ághegyére tűzöm, de volt, hogy a lányom udvari vashintájába tettem, oda nehezen megy fel a macska.



    VálaszTörlés