2009. augusztus 1., szombat

Minden újra virul!

A júniusi kirobbanó növekedés után a növények picit pihenőre vették. De a meleg és az eső megtette a hatását: egy- két hét után sok növény szinte tavaszvégi pompában parádézik!
Ez leginkább igaz anyuci rózsájára, amit Héditől kapott anyák napjára. Nyűglődött a cserépben, végül kiültettük. Május óta megduplázta önmagát és normál tearózsa méretű virágokat hozott, mini leveleihez képest. Olyan magzatszerű: hatalmas fejecske, apró test.
A rózsaszínű rózsa újult erővel hajtott ki.
A háztetőre felfuttatott trombitafolyondár elsőként hozott, már elnyílt virágzatait ledobta, új bimbókat hajtott, amik buzgón nyílnak, csalogatva a méheket. A méhek zümmögése még egész késő este is jól hallható, nem bírják otthagyni a virágporteli, narancssárga-piros-rózsaszín tölcséreket.

A kardvirágok is kinyíltak. A hagymákat anyuci vette vagy kapta színkeverékként, devalami furcsaság folytán kivétel nélkül mind sárga lett. Nem baj, így is szépek.

Epermániások, ne sárguljatok az alábbi két kép láttán! Ez a Rügen fajtájú félig vad szamóca, ami a sziklakertemben él. Másodszori termését hozza, nagyon zamatos. Minikertészeknek jó hír, hogy ládában, napos helyen is vígan él, ott is ilyen szépen terem, magról prímán nevelhető, novemberig(!) kóstolgathatjuk a termését. Szép is, finom is. Próbáljátok ki!

Hédi díszpipacsa meg bolondul másodvirágozni kezdett:A bejegyzés hátralévő részét ajánlom tisztelt blogszerzőtársamnak! Ha már lusta előtolni a képét hozzám, legalább látatlanban ne fikázza és ne nevezze csoffadtnak a pár szem megmaradt kaktuszomat!Óriás: át kéne ültetni, de mindig halogatjuk, hatalmas tüskéi miatt. Legutóbb régi, rossz nagykabátba csavarva ültettük át, hogy ne bökjön agyon senkit.

Ezeknek a medvetalpkaktuszoknak az elődjét áttelelő kaktuszként vettem egy-két éve, de nem bírták a hideget. Két megmaradt lapujából kíséreltem meg tavasszal újjászülni a tövet némi gyökereztetőpor segítségével - és sikerült.

Ez egy falun "terézkének" becézett varjúhájféle, ami ősszel bepirul. Télen - nyáron kint van cserépben, dacol az idővel, nagyon bírom. Ezt Héditől kaptam még szülinapomra csokor helyett. Ez se hajlandó - valamilyen csoda folytán- tönkremenni.

T. Szerzőtársamat pedig olvasóink plénuma előtt felszólítom, hogy szívja vissza a becsmérlő kijelentését a kaktuszokat illetően! Igaz, hogy nem világszámok, de azért nem érdemelnek szidást ! (Na, szíszmá?)

10 megjegyzés:

  1. Jaj, nagyon gyönyörűek! Az a virágzó kaktusz milyen különleges!!!! Csodálatos! És igenis sárgulok!

    VálaszTörlés
  2. Hááát... Ha megpuhítod Évát egy kis cipekedésre, küldök neked tövet, amikor a lányoknak megkezdődik az őszi szemeszter. Hédinél már úgyis időszerű a tőosztás. Meg ezek nem valami nagy növények, kisebbek, mint a szokványos eper.

    VálaszTörlés
  3. Magzatszerű rózsa?? :-)))) Ez nagyon jó! :-))))

    VálaszTörlés
  4. Nekem is másodszor virágoznak a rózsák, sőt a magastörzsű harmadszor.

    VálaszTörlés
  5. Az évelő szarkaláb hozza a második virágát, kezdenek kifejlődni a bimbók. A szegfűk, búzavirágok is hoznak egy-egy elszórt virágot. A sarkantyúka kezd futni. Itt a dáliák, kannavirágok, kardvirágok ideje. Nyílnak az első egynyári őszirózsák. Az egynyáriak kezdenek magot hozni, lehet lassan gyűjtögetni. Remélem, lesz még pár kánikulai meleg nap, hogy lehessen fürdeni.

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!
    Szerintetek ez:http://www.kepfeltoltes.hu/view/090804/iz__003_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    évelő, vagy egynyári? Ilyet is szereztem, de már elszáradt :( viszont van még, ahonnan kihúztam.
    Tudjátok, hogy a magját mikor kell ültetni?

    VálaszTörlés
  7. Ez a mezei szarkaláb, egynyári. Lehet ültetni szeptemberben, akkor kihajt és áttelel, egy kicsit előbb virágzik, vagy lehet április eljén. Egy idő után úgyis mindenütt kikel magától, ahol jól érzi magát.

    VálaszTörlés