2024. április 7., vasárnap

Tulln, modellkiállítás és vásár

 Április 5 és 7 között rendezték meg a Duna melletti Tulln városában, az ipari vásárterületen a modellépítő napokat. Mivel a család fiútagjai elég kockák, a Facebook pedig január óta nem hagyott békén minket az átkozott személyre szabott, vágyainkkal egybeeső hirdetésekkel, végül rászántuk magunkat a részvételre. 

A jegyet ugyanúgy online vásároltuk, mint ahogy  egy kiállításra vagy koncertre tettük volna, a 29 eurós családi + 8 eurós gyerekjegy összességében nem is volt annyira magas ár az élményekért. Ingyen és a bejárathoz elég közel tudtunk parkolni. Az előre megvásárolt belépővel elkerültük a sorban állást, és  mivel röviddel nyitás után odaértünk, az animátorok szinte kapkodtak a gyerekekért. 

A vásárterület nyolc csarnokából négyet ez a rendezvény foglalt el, az elsőben vasúti terepasztalok, kisebb modellezős vásári standok (pl. Cobi) és egy steampunk gőzgépes részleg kapott helyet. 

Ugyanitt sci-fi modelleket is kiállítottak, sok-sok ledfénnyel
Egy kis teamécses hője egészen bonyolult szerkezeteket működtetett

Kb. 60 cm-es, működő,  forró gőzt kiszuszogó gőzmozdony körözött ezen a pályán, mögötte a Pettson és Finduszból jól ismert muchunikai íbící




A második és harmadik csarnokban különféle terepeket rendeztek be a távirányítós csodákat kipróbálni akarók számára: felfújható ugratókkal ellátott küzdőteret, mini gokartpályát, off-road szimulácós pályát, aztán egy nagyobb családi medence víztükrén távirányítós hajókkal is repeszthettek a kölykök animátorok  felügyelete mellett, volt azrán drónröptető és  helikopterszimulátor is. Az egyik állomásnál, egy kamionos ügyességi pálya teljesítése után RC jogsi kártyát kaphattak a gyerekek.






Ezeket a gépket viszont csak a profik és a tulajdonosok irányíthatták







 


A csarnok közepén hatalmas boltot rendeztek be modellezős/makettezős  legókból, távirányítós csodajárgányokból és lézervágott, gravírozott 3D-s fakirakókból, ha valaki búcsúfiára vágyna. Rengetegféle utcaképes blokképítőt kínáltak, de a legnagyobb a Notre Dame székesegyházas szett volt. 
A belépőjegy a helyszín egy másik csarnokában megrendezett Family Plus rendezvényre is érvényes volt. Ez nem más, mint egy óriási játszóház, amelyben a gyerekek kipróbálhatták különféle népszerű gyártók játékszettjeit, valamint betekinthettek különféle alsó-ausztriai és burgenlandi családbarát látnivalók hangulatába, például egy skanzenfalucska kelta/kőkorszaki kézműves játszóházat szervezett. 

A nagy gyártók a látványra is adtak.  Plédául néhány különálló terepasztalpn felépítették Lego Cityt. 


A játszóházas részt egy szőnyeg alkotta, amelyre ráborítottak egy utánfutónyi 2x4-es piros blokkot. A gyerekeket ez teljesen egyedi alkotások létrehozására inspirálta. Minden suliba kéne ilyen!
Egyedi alkotásokat is láthattunk, egész komoly sorozatot állítottak ki a középkor világát megidéző jelenetekből. 

Bécs látképét is kirakták legóból, amúgy Architekt stílusban. 
További kis játszóházak: 


A látványfaktor bajnoka azonban az a szerepjátékos klub volt, amelynek tagjai a Star Wars ikonikus szereplőinek jelmezébe bújva szórakoztatták a gyerekeket. Távirányítható robotjaikkal járőröztek, készségesen fotózkodtak a látogatókkal. Mindezt jótékonysági céllal tették, adományokat gyűjtöttek a beteg gyerekek gyógyítására. 

Becsületkassza: 

Amikor a sok játékban már végleg elfáradtak a gyerekek, kicsit kivittük őket sétálni a városba. Ez a Csorna méretű település hosszú történelmi múltra tekinthet vissza, egymás mellett teljes épségben, gyönyörűen felújítva sorakoznak a különböző korokban, stílusokban épült házak, tornyok, templomok. Rengeteg virágágyás, sok-sok tarka tulipánnal. A kisváros közepén, a sétálóutcán  a Győr Plazánál nagyobb bevásárlóközpont várja a vásárlókat. Viszont az egyik fagyizónál majdnem bajba kerültünk, mert a bankkártyát nem fogadták el, csak azonnali utalással vagy készpénzzel lehetett fizetni. Érménként, kissé remegő kézzel kapartuk össze a centeket a kb. 12 eurós fagyiszámla rendezésére. 














 Magyar szemmel a legérdekesebb a Nibelung-kút  nagyon jellegzetes szoborcsoportja a Duna partján, Attila király és Krimhild hercegnő találkozását ábrázolja. 


"A középkori német udvari irodalom germán mondakörre épülő egyetlen fennmaradt népszerű hősi eposza, a Nibelung-ének szerint Attila, a hun vezér Tullnban fogadta a Passauból hajón érkező menyasszonyát, a germán gót fejedelmi családból származó Krimhildát.
A szoborcsoportban balról, a Passau felől érkező Krimhildát Rüdiger von Bechelaren, Osterland őrgrófja és az énekben említett két másik lovag kíséri. Jobbról, Hunnia felől Attila, aki mögött testvére, Buda és a hun udvarban száműzetésben élő Dietrich von Bern és Gibich hercegek állnak. A sort Attila fia, a kis Ellák zárja. A szökőkutat Hans Muhr tervei alapján készítették."- írja róla Hársch Ferenc

A kis Ellák kukucskál:

A város környezetének legmeghatározóbb eleme a Duna közelsége. Jönnek-mennek, szédületes kikötői manővereket végeznek a kiránduló- és szállodahajók. 
A híres osztrák művész, Hundertwasser lakóhajója múzeumként működik, de sajnos már zárva találtuk. 
Tudom, hogy több napra elegendő látnivalót hagytunk magunk mögött, de a szürkület kezdetén haza kellett indulnunk, hogy még nagjából világosban jussunk át Bécsen (ami elég egyszerű, a Duna mellett haladtunk a 14-es, majd a 10-es utat követve, elkerülve az autópályákat).  Mindenki talált a családban valami kedve szerinti látni- vagy emlékeznivalót. 

2024. április 1., hétfő

Őshonos és kivadult


Moha község temetőjében nyugszik gyermekeim két dédnagyamája is. Különleges kis temető ez, katolikus és református részre oszlik, és nem agyonfűnyírózva  tartják rendben, hanem évente néhányszor kaszálják. Édesen vadromantikus, melankolikus hangulat lengi be még verőfényes napokon is. Sok a régi síremlék, a fákra borostyán fut és a magas fű között őshonos vagy kivadult szép vadvirágok élik szinte zavartalan életüket, sok-sok rovart odacsalogatva. Megindító atmoszférájú kicsi sarka ez a világnak, remélem, sokáig nem civilzálják úgy le, mint a mi környékünk letérkövezett, ötcentis füvű temetőit. Régen az eldugott sarkokat nálunk is meténg és terjeszkedő költőnárciszok nőtték be tavasszal, mára ezt mind felfalták a fűnyíró traktorok...












2024. március 19., kedd

Tízéves jubileumi Szigetközi Szatyor vásár

 A hétvégén került sor a mosonmagyaróvári szebb napokat látott sétáóutcán, a Magyar utcán a 10. jubileumi Szigetközi Szatyor és Vásárra. Ez a heyi termelőket és kézműveseket összefogó kezdeményezés a szabadtéri szezonban Szigetköz falvaiban "vándorol", viszi el a portékáit a vásárlókhoz, de idén a városban indított. Sok embert kicsalt a jó idő, élettel telt meg a máskor kihalt promenád. 

Tűzzománc ékszerek
Chiliszószok édestől a tüzesig
Cserépbabák

Szebbnél szebb fonott kosarak
Termelői borok
Szatyorda, varrott táskák
Horgolt kabalák


Gyönyörű pasztell színekben pompázó kerámiák

Környezetbarát zacskóalternetívák
Füstölt húsáruk
Ünnepi dekorációk